Keresztény Magyarország

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.

Címkék

Szemléletcsúszás

2014.02.14. 20:05 kru

A legnagyobb baj napjaink katolicizmusával az, hogy a gazdag keresztények nem veszik teljesen komolyan a Bibliát, míg a szegény keresztények túlságosan komolyan veszik szavait.

Az ember javíthatatlan animista és mindent antropomorfikusan magyaráz. A zsidók, amikor megírták az Ótestamentumot, még nem értették szó szerint az abban megjelenő költői képeket és metaforákat, csak az európai népek értelmezték aztán a maguk betűrágó módján az abban foglaltakat.

Tulajdonképpen minden emberi csoportosulás idővel erre a sorsra jut: a ranglétra tetején már "más szempontok" is közrejátszanak, míg az alján levők elvakultan kiszolgálják az alapelvre rátelepült rendszert.

Szólj hozzá!

Címkék: vallásosság Biblia

Satayana

2014.02.14. 19:53 kru

Ha a tudomány a próza, akkor a kereszténység a költészet, mely segít, hogy az élet egyhangúságát el tudjuk viselni. Az ipari forradalom és a városiasodás hozzájárult ahhoz, hogy az ember megtanult e líraiság nélkül létezni.

A tudomány tehát cáfol.

Szólj hozzá!

Szindbád az értékválságról

2014.01.23. 21:58 kru

1:11

"Nincs a szerelemnél meghatóbb érzemény, mert korunkban, amikor a nemes érzések, a vallásosság, a hűség, a tisztelet, a barátság, a hazaszeretet lassan kivesznek a világból, csak a szerelem az, amely képes visszavarázsolni a régen letűnt idők illúzióját. A nők gyöngédségére nagyobb szükség van, mint valaha, mert minden nő - még a legközönségesebb is - rokonságban van a holddal, a túlvilággal, a babonával. Csak a nők javíthatják meg az állati sorba jutott férfiakat, és minden alkalmat meg kell adni a nőknek, hogy a javítás munkáját elvégezhessék a férfiakon."

 

Szólj hozzá!

Címkék: video vallásosság idezet

A Biblia a keresztény ideológiájú pártokról

2014.01.22. 13:35 kru

Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.

Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: "Szeresd felebarátodat, mint magadat."

Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványi mádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. (Máté 5/4)

1 komment

Címkék: idezet Biblia

süti beállítások módosítása